Aki bújt, aki nem
(Jeepers Creepers)
Színes amerikai-német horror, 90 perc
Rendezte: Victor Salva
Szereplők: Gina Philips, Justin Long, Jonathan Breck, Patricia Belcher, Brandon Smith, Eileen Brennan

Valamiért elterjedt a városban, hogy az Aki bújt, aki nem című amerikai mozi egy horrorparódia - talán túl sok filmet láthattunk ebből a műfajból -, de aki ebben a hitben vesz rá jegyet, azt bizony nagy meglepetés éri. Ez ugyanis kőkemény horror, az úgynevezett "slasher" műfajból, amit leginkább darabolósnak fordíthatnánk. A slasher filmek tartalma többnyire így foglalható össze: valahol vidéken egy elmebeteg gyilkos egy nagy és éles szerszámmal - balta, kasza, jégkorcsolya, fűnyíró, stb. - üldözi a népeket, a legtöbbet el is kapja és felszecskázza, ám páran mégis megmenekülnek, hogy a következő részben is retteghessenek. Ez a film pont ilyen, de ennél mégis sokkal több, ugyanis nem csak véres, de nagyon okos is.

A kiindulópont egészen szokványos: egy testvérpár, a nagyszájú Darius (Justin Long) és az okos Trish (Gina Philips) hazafelé autókáznak a főiskoláról, amikor egy fenyegető külsejű, ütött-kopott kisbusz majdnem leszorítja őket az útról. Később elhajtanak a busz mellett és látják, hogy annak nagydarab, csuklyás sofőrje valamit egy csatornába dob. ez a valami leginkább úgy néz ki, mint egy pokrócba csavart hulla, a gyerekek pedig - Ahogy az már a horrorfilmekben lenni szokott - úgy döntenek, hogy utána néznek a dolognak. Csakhogy a csatornában nem is egy, hanem egy rakás holttestet találnak, ráadásul nem csak frisseket, de olyanokat is, amelyek legalább harminc éve "helyeztek" itt le. Ám a titokzatos figura természetesen megint felbukkan és üldözőbe veszi hőseinket.

A rendező, Victor Salva az igazi klasszikus, 1970-es évekbeli horrorfilmekből vett inspirációt, olyanokból, mint Wes Craven korai munkái, vagy Tobe Hooper kultikus darabja, a Texasi lácfűrészes gyilkos. Igaz, a többiek is ugyanezt teszik - ha máshogy nem, hát parodizálva -, csakhogy Silva roppant ügyesen, és nagyon beosztóan használja ezeket ez elemeket, sosem hagyja, hogy klisékké váljanak. Itt a rendőrség elsőre elhiszi a gyerekek meséjét, a helybeliek barátságosak, de nem derül ki később róluk, hogy titkos szekta tagjai és így tovább. Emellett a részletek is szépen ki vannak dolgozva: remek a képi világ, a részletek felvezetése és elrendezése, a hangtechnika pedig hátborzongatóan hatásos. A film első fele úgy is telik el, hogy szépen rágjuk a körmünket, és befogjuk a fülünket, közben arra gondolva, hogy "Hű, ez aztán ott van!", ám aztán kezdenek a dolgok talán kissé túl véresre sikerülni. A csuklyás figuráról is kiderül egy-két nyugtalanító dolog, a két fiatal pedig egyre kevésbé viselkedik logikusan, és most már előkerülnek a régi klisék is. Ám aki azt hiszi, hogy innen már mindent tud, az jókorát téved, hiszen a sokkoló befejezésre eddig igen kevés példa volt a horrorfilmek szép, nemes és jóízlésű világában.